Kemenessömjén két tájegység határán fekszik: a Kisalföld déli részének, a Marcal-medencének, valamint a Nyugat-magyarországi peremvidék legkeletibb nyúlványának is tekinthető Észak-Kemeneshát találkozásánál. A táj felszíne is ennek megfelelően alakul: délkelet felé enyhén lejtő, hullámos síkság, amely a Cinca patak völgyén át folyamatosan alacsonyodva a Marcal egykori árterének már valóban alföldies jellegű síkjába süllyed. Ez a rész főként szántóföldi művelés alatt áll, a Cinca árterén néhol rétek, és egy kisebb erdőfolt színesíti a táj képét. Északnyugati irányban azonban egészen más a táj arculata. A helyi szóhasználattal Csernek nevezett magasabb dombhát tölgy-, fenyő, és akácerdőkkel, legelőkkel, néhol szántóföldekkel tarkított fennsíkjából lankás dombhullámok ereszkednek alá, melyen évszázadok óta szőlők díszlenek. A dombvidék nyugati, Kemenesmihályfa felé eső része még nagyobb szintkülönbségeket mutat, míg a keleti, Vönöck irányába húzódó dombvonulat már szelídebben olvad bele a Kemenesalja síkságába.
A földtörténeti múltról röviden
A táj történetét az ókortól
követhetjük nyomon, amikor Magyarország területén a Variszkuszi-hegységrendszer
kristályos kőzetekből felépülő tömege húzódott. Az ókori földmozgások során
meggyűrődött, majd összetöredezett hegységrészek a földtörténeti középkor
elejéig összefüggő, de erősen letarolt tönkfelszínné alakultak.
A triász időszak után a terület a tenger vize alá került. Ekkor rakódtak
le a Bakony nagy tömegét alkotó mészkő- és dolomitrétegek. Amíg azonban a Bakony
területe az idők során kiemelkedett, itt süllyedés következett be, így ezek a
kőzetek ma 1000-2000 méter mélyen találhatók a felszín alatt.
A miocén korban a Pannon-tenger öntötte el a mai Kisalföld nagy részét.
Vizéből márgás, agyagos és homokos rétegek települtek a mélybe süllyedt
hegységfelszínre.
A terület emelkedésével és szárazulattá válásával a folyóvízi feltöltés
időszaka következett. Először a még dél felé tartó Ős-Duna, majd a Győri-medence
fokozódó süllyedésével északi irányt vevő Rába töltötte fel kavicsos
hordalékával a mai Kemeneshát területét. A pliocén-pleisztocén kori
kéregmozgások bazaltvulkáni aktivitáshoz vezettek, ekkor keletkeztek a környék
vulkáni kúpjai, a Ság-hegy, Somló, Kis-Somlyó, illetve a későbbi, kisebb
feltörésekből a Gérce, Sitke és Kemenesmagasi közelében található
bazalttufa-halmok.
A pleisztocén kortól némi emelkedés következtében fokozódott a
szintkülönbség a Kisalföld középső része, és a Kemeneshát területe között, ezért
a folyóvizek korábbi feltöltő tevékenységét az erózió váltotta fel. A Kemeneshát
nyugati peremén a Rába mélyítette völgyét saját korábbi kavicsos
hordalékkúpjába, míg területünkön a Marcal és mellékpatakjai, közelebbről a
Cinca végezte el ugyanezt a munkát. Csak az ellenállóbb bazalttal és az
erősebben cementált folyóvízi kaviccsal fedett részek álltak ellen a vizek
lepusztító erejének. Így ezek a területek ma kiemelkednek a tájból: ezen az úton
született a Ság-hegy mellett a Kemeneshát is.
A szőlőhegy, illetve a Cser lejtőjének kisebb völgyei csak részben
képződtek folyóvízi erózióval, szerepet játszanak itt a jégkorszaki fagy és
olvadás által kialakított formák is.
Talajtípusait tekintve községünk területét a barnaföldek, illetve az agyagbemosódásos barna erdőtalajok, valamint csernozjom barna erdőtalajok borítják. Egyedül a Cinca melléki mélyebb részeken fordul elő réti talaj.